Illusztrációk: Szabados Norbert

Hazátlan próféta

Csak szólok nektek - és mindenkinek!

    Megjelent a Hazátlan Próféta címû könyvem, amely lét-és bibliakutatással foglalkozik, és amelyben megpróbálom az ember útját - saját, már bejárt útjainkat kutatni. Bár e könyv szerint az ember lét-és teremtéstörténete szinte meseszerû, én mégis valóságnak tartom, annak ellenére is, hogy biztosan vannak benne dolgok, amelyek majd idõvel korrigálásra szorulnak - nem könnyû egy ilyen munka, és én még nem fejeztem be a keresést, még csak félúton vagyok. De az irány, melyen haladok, jó - a lényeg már nem hiszem hogy sokat változhat, már csak a részlet lehet itt-ott kérdéses, vagy hiányos.
    Az irány jó - persze, az én nézetem szerint. De nekünk mindegyikünknek megvan a saját nézete, felfogása, meggyõzõdése, és mindegyikünknek az a jó, a helyes, mindnyájan ahhoz tartjuk magunkat. De ez is csak engem igazol - hiába van csak egy Isten, mi mégis mindnyájan "külön képet faragunk magunknak" róla - mert nem Isten a lényeg, hanem a saját lelkünk és a saját énünk. Azért értelmezzük ugyanazokat a szavakat a bibliából százan százféleképpen - mert mindnyájan magunkra szabjuk Istenünket.

    Nem vagyok ateista, nem tagadom Istent, én hiszek Isten létezésében - csak nem hiszek Istenben, nem hiszek Istennek.

    Azt nem gondolom, hogy sokan egyet fognak érteni a könyvvel - de azt sem gondolom, hogy a könyv ártalmas lenne. Úgy is mindenki megmarad a maga meggyõzõdésében és a maga hitében, sõt - egy ellenvélemény még csak megerõsíthet hitedben.

    Persze, nem ezért írtam a könyvet - azért írtam, mert én ezt valóságnak tartom, és ezt az én szerinti valóságomat el akarom mondani másoknak is. Mert jobb tudni valamit, mint nem tudni.

Az élet-halál dolgait meg főleg...

TEREMTÉSTÖRTÉNETÜNK - DIÓHÉJBAN

A mi világunk teremtett világ, és mi teremtett lények vagyunk, amely szerint akkor lenni kell egy rajtunk kívüli világnak is - egy teremtő világnak, és teremtő lénynek, aki teremtett.

Tehát Valaki teremtette a világunkat, és teremtett minket - de ki ez a Valaki, ki ez a Teremtő, hogyan és miből teremtett?

Teremtéssel a Teremtő Lények Társadalma - rövidítve TLT - foglalkozik - amely, már a neve is mondja, nem egy emberből áll, hanem egy egész rendszerből, egy egész "világból", társadalomból. A teremtés alapanyaga a lélek, amelynek örökléte van, de nincs tudata és nincs aktivitása. Így is mondhatnánk - ez egy holt alapanyag, amelyet életre kell kelteni, és a teremtés ennek a holt anyagnak az életre keltéséből áll.

Mivel és hogyan lehet ezt a holt lelket életre kelteni? Ehhez a holt lélekhez a Teremtő Lények (TL) egy már kész, kifejlett, tudatos lélekcseppet adnak, egy szikrát, egy magot, egy csírát - a "kovászt", amely megkeleszti a tésztát... Ez a tudatos lélek már maga a tiszta tudat, aktív, és a passzív, a holt lelket is aktivitásra - szellemi aktivitásra ösztönzi.

Ez azonban még nem volna elegendő a holt léleknek, mert ez még csak az elméleti része az életképessé válásnak. A holt léleknek gyakorlati tapasztalatra is szüksége van, és ehhez fizikai cselekedeteken keresztül juthat el, ezért a tudatot, az aktív lélekszikrát és a holt lelket testbe öntik. A test, és a testi funkciók segítségével képes a lélek a cselekvésre, a tapasztalásra. - Ez a testbe öltött két lélek az ember. Az egyik lélek az alapanyag, a még holt, életképtelen lélek, a másik a már kész, kiforrott tudatos lélek(csepp), amely már maga a tiszta tudat.

A holt lelket tehát szellemileg az aktív lélekcsíra ösztönzi, fizikailag pedig a test, és a testi funkciók. Ezek segítségével, hosszú idők folyamán a holt lélek megélt tapasztalatok által maga is tudatossá válik, saját tudatot és saját szellemiséget szerez - életképessé, létképessé válik önmagában is, akinek a folyamat befejeztével már nincs szüksége sem a hozzáadott lélekszikrára, sem a testre és testi funkciókra. Önmagában önálló és független - mindentől és mindenkitől függetlenül.

És akkor hogy jön be a teremtésbe az Isten? Isten is egy volt a TLT-ből mindaddig, amíg törvényszegővé nem vált, amíg önző módon nem kezdett el saját magáért és saját magának teremteni. Amíg a többi TLT meghagyta a teremtett lény szuverén jogát, addig az Isten elvette azt, a teremtett lényeket kisajátította saját magának, és kénye-kedve szerint bánt velük, és kénye-kedve szerint alakította fejlődésüket, csak azt tapasztaltatott meg velük, amit ő jónak látott (predesztináció). Úgy bánt a teremtett lényekkel, mint fazekas a fazekával.... (Róm.9/20-23).

A törvényszegőt, ha lehet, büntetik. A TLT is visszavette Istentől a teremtményeket, ezzel megszünt a teremtett lények lelkeinek a manipulációja, és visszakaptuk a szabad tapasztalási lehetőségeinket - mert hogy ezek az Isten által elterelt teremtmények mi vagyunk.

Még egy személyről nem szóltunk, a Sátánról. Ki ez a Sátán? - A Sátán az maga a TLT, a Teremtő Lények Társadalma. A Sátán elnevezés Istentől ered, és ellenséget, lázadót, vádlót jelent. Ez érthető is - ki más lehetne Isten ellensége mint a TLT, aki megvédi a teremtett lényeket Istennel szemben?

A Sátán tehát az Isten ellensége, de nem az emberé, az Istent vádolja és nem az embert. Ne féljünk hát a Sátántól, és ne üljünk tovább fel az Isten e propagandájának.

De az Istennél eltöltött időszak nem múlt el nyomtalanul. Amit a lélek egyszer megtapasztal, az bevésődik, regisztrálódik, azt nem lehet kitörölni, megnemtörténtté tenni. Innen van még mindig bennünk az istentudat, és istenfélelem. A keleti vallások igyekeznek ezt az istenképet megszépíteni - ezért is vannak nekik mind több és több híveik. De az irány és a cél minden vallásban egy - szűnj meg mint egyén, mint személyiség, add fel magad, és add át magad a Teremtődnek. Önmagadban, a Teremtőd nélkül nem tudsz létezni, egzisztálni - mondja mindegyik vallás.

Mindez szöges ellentétben van a TLT irányvonallal, amelyik azt mondja - csak önmagadban, önálló személyiségként érdemes létezni, és csak így vagy TE. Ha te feladod önmagad, a személyiséged, egyéniséged, a szellemiséged, amely maga a tudatos, a kiforrott lélek, akkor te megszűnsz TE lenni. Ha te nem magadban, hanem másban egzisztálsz, akkor te nem is vagy tovább TE, akkor te már MÁS vagy.

Mielőtt választanánk, jó ha elgondolkodunk ezeken a dolgokon. Mégiscsak az életünkről - az öröklétünkről van szó, és nem mindegy hogy milyen öröklét mellett döntünk.

RÉSZLET A KÖNYVBŐL: AZ Ó- ÉS AZ ÚJTESTAMENTUMI HÚSVÉT

A KIVONULÁS

Ha az egyiptomi bevonulást nehéz volt megoldani, a kivonulást aztán annál nehezebb, főleg hogy először úgy tűnt, időben nincsenek összehozva a dolgok - a bevonulás a kivonulással -, mert a bevonulás az őszi, a kivonulás pedig a tavaszi napéjegyenlőség idején történt. Kicsit rövidnek tűnik az idő...
Végül is a megoldásban egy bibliamagyarázat segített, amely azt mondja, hogy a kivonulás egy komplett, összetett történet, amely három időt, és három értéket vagy értelmet foglal magába:

1. Egyiptomi kivonulás     -     Pészah Micrajim 2. A nemzedékre szóló kivonulás     -     Pészah Lödorot 3. Az idők végére vonatkozó kivonulás     -     Pészah Löátid

Az első kivonulás egy furcsa kivonulás volt, és a béranyasággal kapcsolatos, ahol a béranyák nemzsidó nők voltak; a nemzedékre szóló kivonulásról, majd a továbbiakban szólunk. A harmadik kivonulás, amikor Józsué kivezeti a népet a Sátán országából, és bevezeti Kánaánba. Ezt az eseményt megelőlegezte magának az Isten. Eddig annyi történt meg belőle, hogy Józsué, az Isten szolgája, Jézus személyében előlépett Isten fiává. De a cél ettől még nem változott...
Az első kivonulás egy furcsa kivonulás volt... Legalább is nekünk ma még elég - sőt, nagyon is hihetetlen... Az történt, hogy - a beültetett magzatot az Isten angyalai egyszerűen kivették az anyaméhből, mégpedig a négy és fél hónapos terhesség előtt! A terhességnek a tizenhetedik-tizennyolcadik hetében, a bevonulás „négyszázharmincadik” évében... Egy ilyesmi a mai időben számunkra még lehetetlen - számukra úgy látszik nem. Éjjel, éjfél és három óra között vették ki, mindenféle vérzés nélkül! Ez volt a száraz lábbal való átkelés a Vörös- vagy Sástengeren (köldökzsinóron)! Mire a kismamák felébredtek, meglepődve vették észre - volt baba - nincs baba... Ami azt illeti, ez valóban csoda is volt, meg istenverése is... Az egyiptomiaknak - meg a többi pórul járt nemzsidó népnek.
A zsidóknak meg öröm. Annyira, hogy ez egy nagy, mai napig is tartó zsidó ünnep lett - a húsvét, vagy peszach. Valamikor hús vétett - a (sátáni) test-öltéssel - ezen a napon viszont hús vétetett...
A kivonulást gyorsan, nagy sietve kellett elvégezni addig, „amíg a kovász még nem keleszti meg a tésztát...” Nem vagyok orvos, nem tudom, hogy mikor mi fejlődik ki egy embrióban, és hogy ebből a szempontból mi volt fontos a zsidóknak. Mi számított kovásznak, de érdekes dolgokat hallottam a televízión ezzel kapcsolatban. Ilyesmiket:

A tésztát dagasztás után tizennyolc percig szabad keleszteni, addig nem kezd el erjedni a vízből és lisztből készült massza.

A kismamák terhességük tizennyolcadik hetében kötelező szűrővizsgálaton mennek keresztül, mert egy esetleges betegségnél akkor még lehetséges a beavatkozás...

Tehát ezzel kapcsolatban a Valakik már akkor, jóval mi előttünk tudták, amit tudtak...

Ügyelj az Abib hónapra, és készíts az Úrnak, a te Istenednek páskhát; mert az Abib hónapban hozott ki téged az Úr, a te Istened Egyiptomból éjjel. Páskha gyanánt pedig ölj az Úrnak, a te Istenednek juhot és ökröt azon a helyen, amelyet kiválaszt az Úr a te Istened, hogy oda helyezze az ő nevét. Ne egyél azzal semmi kovászost, hanem hét napon át egyél azzal kovásztalan lepényeket, nyomorúságnak kenyerét, (mert sietséggel jöttél ki Egyiptom földéről) hogy megemlékezzél arról a napról életednek minden idejében, a melyen kijöttél Egyiptom földéről. És ne lásson senki kovászt hét napon át sehol a te határodban; és a húsból, amelyet az első estve megáldozol, semmi ne maradjon reggelig (V. Móz. 16/1-4).

A páska vagy pészach elkerülést jelent. Izrael egyiptomi szabadulásának előestéjén az utolsó csapás elkerülte azokat az otthonokat, amelyeket egy bárány vérével megjelöltek - a vérrel való megjelölés is a nő testén belül történt, és nem a házak kapufélfáin - és a zsidó terhes nőkre vonatkozott. A zsidó nők elkerülték az egyiptomi „csapást”. De ez mellett az „elkerülés” még mást is jelentett - a tizenhetedik-tizennyolcadik terhességi magzat is elkerülte az anyaméhben a kovásszal való kelesztést.
Szintén egy televíziós műsorban hallottam - a magzat a terhesség tizenhatodik- tizenhetedik hetében nagyon nyugtalan, hányja-veti magát „fészkében”, mint aki menni készül - de a következő héten megnyugszik. - Az erjedés előtt, vagy az erjedés után...?

A húsvéti ünnep leírásából és meghatározásából tudjuk, hogy a „kijövetelt” nagyon pontosan kellett meghatározni, nyílván a baba életben maradásának érdekében. A meghatározó a nap-éjegyenlőség és a holdtölte volt:

Az első hónap 14-ik napjának estéjén kezdődött az előkészület a kovásztalan kenyér másnapi ünnepére. Minthogy a holdjárású naptár első hónapjának első napját mindig az újhold jelezte, a hónap 14.-ik napja, következésképpen a zsidó húsvét is az esetek többségében holdtöltére esett. - ...az ünnepet minden gyülekezetnek „pontosan és összhangban” a napéjegyenlőség után kell megtartani. A napéjegyenlőség és a húsvét kapcsolatának egy másik, mélyebb értelmű jelentőséget is tulajdonítottak: a nappal és az éjszaka, a világosság és a sötétség kényes és rövid egyensúlya a teremtés kezdő időpontját testesítette meg számukra.

A napéjegyenlőség mindig egy kerek egészet jelent, mindig valaminek a befejezését. Leegyszerűsítve - mondjuk, mikor a gyermek befejezi a kockavárát. Nagyon szép az a vár, és kár elrontani - viszont mi értelme van meghagyni...? - A napéjegyenlőség után mindig történik valami, a mérleg mindig billen valamerre, mindig kezdődik valami új (vagy mindig minden kezdődik újból, elölről...?) - mindenesetre ez volt az alapja annak, hogy egy időben az évet ezzel a (hol tavaszi, hol őszi) napéjegyenlőséggel kezdték.

Maga az „egyiptomi kivonulás”, a csecsemők kioperálása is ekkor történt meg. A napéjegyenlőség éjjelén, pontosan éjfélkor, vagy éjfél és három óra között. Ezért hangsúlyozza a Biblia a nagy sietséget - biztos, hogy ennek köze van a csecsemő életben maradásához, és biztos, hogy ekkor valamilyen új fázis kezdődik a baba életében. Ezért van az, hogy a be- és kivonulás időpontját is a napéjegyenlőség határozta meg.

De az embernek akaratlanul is eszébe jut megkérdezni - miért volt szükség idegen népek béranyaságára? Miért nem oldották meg a dolgot „házon belől”, azaz saját nemzeten belül? Annak, hogy így gyúrják meg az „élesztő nélküli tésztát” az az oka lehetett, hogy a különböző fajta géneket akarták összegyúrni?

Ez tehát a zsidó húsvét alapja - az egyiptomi kivonulás! Az Isten angyalai megöltek minden egyiptomi elsőszülöttet - írja a Biblia. Ez a gyilkosság abból állt - mindenki tudta nélkül beültették az anyába a babát, és a terhesség tizennyolcadik hetében visszavették tőlük. Jó ok az örömre és ünneplésre... A húsvét elsősorban éppen a gyermekek kedves és kedvenc ünnepe. Hogyan lehet megmagyarázni egy gyermeknek, hogy mit is ünnepel ő valójában...???

Mik a húsvétnak a szimbólumai? - A nyúl, a csirke és a tojás. A nyúl jelképezi a zsidó nép „szaporaságát” - a csirkét és tojást meg már ne is magyarázzuk... Meg azt sem, hogy miért maradt fenn egy olyan szokás, hogy a tojást el kell rejteni a fűben - az „eredeti húsvét” mintájára...

Ezeknél az ünnepeknél az ősi zsidó ünnepeket külön kell választanunk a későbbi, újtestamentumi ünnepektől, mert van köztük különbség annak ellenére is, hogy az alapot, és a szimbólumot az Ótestamentumból vették át. A könyv első részében az első idők ünnepeiről beszélünk.

És mi lett ezekkel a béranyáktól született gyermekekkel? - Ezek a gyermekek lettek a léviták. Eleivel minden elsőszülött gyermek „Istené” volt, amennyiben egészségileg megfelelt - azaz köteles volt papi szolgálatot végezni. Mivel ez idővel különféle akadályokba ütközött, ezért bevezették, hogy a szülők pénzen megválthatták az elsőszülötteket, és így az elsőszülöttek helyett csak a lévitákra maradt a papi szolgálat.
A bibliából azt is megtudhatjuk, hogy a kivonuláskor mennyi volt ezeknek a lévitáknak a száma. A „normális” férfi elsőszülöttek száma 275, a lévitáké 22.000 (IV .Móz. 3/42-51). - Ez az arány elképesztő! Ezért volt hát szükség a béranyaságra!

És válaszd külön a lévitákat Izráel fiai közül, hogy a léviták legyenek az enyéim. És azután menjenek el a léviták a gyülekezet sátorában való szolgálatra. Így tisztítsd meg őket, lóbáld meg (?) őket áldozatul. Mert bizony nékem adattak ők Izráel fiai közül; mind azok helyett, akik az ő anyjok méhét megnyitják; Izráelnek elsőszülöttei helyett vettem őket magamnak. Mert enyém minden elsőszülött Izráel fiai között, emberből és baromból; az naptól fogva, hogy megöltem minden elsőszülöttet Egyiptom földén, magamnak szenteltem azokat. A lévitákat pedig minden elsőszülött helyett vettem magamnak Izráel fiai között. És odaadtam a lévitákat adományul Áronnak és az ő fiainak Izráel fiai közül - hogy Izráel fiainak tisztében járjanak a gyülekezet sátorában, és hogy engesztelést végezzenek Izráel fiaiért, és ne legyen Izráel fiai között csapás, ha a szenthelyhez közelednek Izráel fiai (IV. Móz. 8/14-19).

Az Izráel fiainak tiszte a donorság, és az engesztelés a magömlés a sejtbankok számára (ebben az esetben).
A donorság nemcsak hogy életveszélyt is rejtett magába - a „szenthely” kezelése nem volt egyszerű a nem elég képzett embereknek, időnként balesetek történtek - de ez mellett még egzisztenciális áldozatot is követelt az érintettektől és ezektől védte meg az Úr az „ismert szülők” gyermekeit a megváltással (Ez a szertartás, a megváltás, jelképesen a mai napig megmaradt a zsidó szokásokban). Az ismeretlen szülők gyermekeiért, a lévitákért nem volt olyan kár, nem volt, aki búsuljon utánuk...

Úgy cselekedék azért Mózes és Áron, és Izráelnek fiainak egész gyülekezete a lévitákkal; amit parancsolt vala az Úr Mózesnek a léviták felől, mindazt úgy cselekedék ő velök Izráel fiai. És megtisztíták magokat a léviták, és megmosák ruháikat, és meglóbálá (?) őket Áron áldozatul az Úr előtt, és engesztelést szerze nékik Áron, hogy tisztákká tegye őket. Azután pedig bemenének a léviták, hogy végezzék az ő szolgálatukat a gyülekezetnek sátorában Áron előtt és az ő fiai előtt; miképen parancsolt vala az Úr Mózesnek a léviták felől, aképpen cselekedének velök. Szóla pedig az Úr Mózesnek mondván: Ez is a lévitákra tartozik: huszonöt esztendős korától fogva és azon felül, menjen be, hogy szolgálatot teljesítsen a gyülekezet sátorának szolgálatában. Ötven esztendős korától pedig lépjen ki e szolgálatnak sorából, és ne szolgáljon többé. Hanem segítse az ő atyafiait a gyülekezet sátorában, hogy azok az ő tisztökben eljárjanak; de szolgálatot ne teljesítsen. Eképen cselekedjél a lévitákkal az ő szolgálatukban (IV. Móz. 8/20-26).

A léviták tehát huszonöt éves koruktól ötven éves korukig donorok voltak a Szent Sátorban, ötven éves koruk után már csak más feladatokat végezhettek.

És megtisztíták magokat a léviták, és megmosák ruháikat, és meglóbálá (?) őket Áron áldozatul az Úr előtt, és engesztelést szerze nékik Áron, hogy tisztákká tegye őket.

Ez a leírás az ondóvétel módjának a leírása.

Az isteni terv az ember megtermékenyítésébe és szaporodásába való beavatkozására vonatkozólag nagyon szerteágazó volt. Szükség volt olyan egyénekre, akik teljesen csak az egyház tulajdonát képezték, akikkel teljes egészében rendelkezhetett az egyház. Amelyet abban az időben még nem is neveztek egyháznak, csak papoknak (Áronnal az élen) - és ide, mint ahogy mondottuk, nem csak férfiak, a léviták tartoztak, hanem nők is, akiket meg sem említ a Biblia, kivéve azt a néhányat, akik idős korban, kegyelemből, mégiscsak megszülhették saját gyermeküket - bár még azt is csak isteni elkötelezettséggel.

Volt még egy nőkből álló csoport, akiket legtöbbször csak úgy említ a Biblia, mint „ágyasokat”, vagy szolgálókat, ritkább esetben van szó feleségekről. Így például Salamonnak 300 ágyasa, és 700 felesége volt. Ez a soknejűség sem hiábavaló szórakozás volt, hanem a zsidó nép felszaporítását szolgálta. Vagy mit gondolunk, honnan állt ennyi zsidó nő a férfiak rendelkezésére? Ez tulajdonképpen a nemzedékre szóló kivonulás. Amikor az „ágyasok” segítségével szinte „sorozatgyártással” tudták szaporítani a zsidó nemzetet, elkezdve először az ágyasok felszaporításán... Ezeket az ágyasokat hívták az „Áron leányainak”.

Ezen túl a zsidó népnek olyan módon is szét kellett szóródnia a többi népek között, hogy mesterséges megtermékenyítésekkel be kellett épülniük más népek génjeibe - főleg az elsőszülöttnél (ez a „gyakorlat” különböző népeknél különböző népi szokások formájában később is még sokáig fennmaradt, mint pl. a „crnogorski kum” - a crnagórai vőfély...).

...a szent Évát megfésülte, és Ádámhoz vezette... - ... a szent Ádámnál vőfély volt (Talmud).

Ez a cselekmény nagyon érdekes nekünk akkor, amikor mi mindig csak a zsidók elszigetelődéséről, elzárkózásáról beszélünk - és sejtelmünk sincs arról, hogy közben hány félzsidó szaladgál közöttünk (vagy esetleg mi, jómagunk is...)... Erről is érdekes módon ír a biblia - az Isten szófogadatlanságukért és hűtlenségükért megbüntette népét, és „megengedte a más népek alatt való rabságukat”. Ez a rabság valójában abból állt - a zsidó ivarsejteknek (mit sem sejtve, mesterséges megtermékenyítéssel) nemzsidó nők adtak életet, beépítve ezzel a zsidó géneket a nemzsidók génjeibe. Mert az Istennek minden lélekkel terve van, nemcsak a zsidó lélekkel. Erre (is) való az Újtestamentum is, amiért viszont már így utólag a zsidó nép neheztel is Istenére...

Közben azért ne feledjük - a szolgaságból való kivonulásnak -, mint ahogy azt már említettük, három értelmezése van: az egyiptomi, a nemzeti, és a végidőben való kivonulás. De a kivonulással összhangban ugyanilyen három értelmezése van a szabadulás utáni negyven éves pusztai vándorlásnak és a kánaáni bevonulásnak is. De a három kivonulás közül a végidőkre vonatkozó kivonulás a legfontosabb, hisz végeredményben ez a végcél - kivonulni a Sátán országából, és bevonulni az Isten országába, a Kánaánba. Ez a kivonulás azonban még hátra van.

A HÚSVÉT

A keresztény húsvétot ismerjük - ez a keresztre feszítés ünnepe, ahol már nincs ugyan szó az egyiptomi szabadulásról, de lényege ugyanaz. Csak itt Egyiptom az evilági élet - a Sátán országa. Jézus megszabadul a Sátántól és világától, és felmehetne ugyan mindjárt is az Atyához, de ennek mi értelme lenne, ha a történetnek nem volna hitelessége?
Kell, hogy az emberek a saját szemükkel győződjenek meg a tényekről - tényleg a feltámadt Jézust látják, amire letagadhatatlan bizonyíték a sebei... Meg aztán Jézus halála, feltámadása és mennybemenetele előképe a végidők eseményeinek, tehát megfelelő arányban a két időbeli eseményeknek meg kell egyezniük... Ez pedig annyit jelent, egy ember sem tud rögtön felmenni az Atyához, amikor megkapja a Szentlelket - azaz a chipet, hanem csak 6000 (7000) év múlva (amelyből már kettő elmúlt), a végidőben...

Jézus keresztre feszítése és feltámadása is szigorú időponthoz volt rögzítve - a tavaszi napéjegyenlőséghez. A Jézus „kivonulása”, újjászületése ugyanakkor történik, mint az Egyiptomi Kivonulás. És ahogyan a zsidó nép is még negyven évig barangolt a pusztában - és a csecsemők négy hónapig az inkubátorban -, ugyanúgy Jézus is még negyven napot a földön marad, és csak akkor vonul be „Kánaánba” a mennybemenetellel.

Abban az időben „szokás” volt megkorbácsolni embereket, és a korbácsolás után keresztre feszíteni. A 30-50 kilogramm súlyú, durva, megmunkálatlan fából készült keresztfát is mindig az áldozatnak kellett vinni, félig lemeztelenítve. Egyrészt ezzel is növelték fájdalmát, kínzását, másrészt meg a tömegnél a hatást növelték vele...

Jézus esete kivétel volt. Jézus a keresztfát felöltözve vihette. Ebből csak egyre következtethetünk - nem Jézust korbácsolták meg.

Egy idő után a keresztet másnak (Simonnak) kellett továbbvinnie a római katonák kényszerítésére, és amikor levették róla a keresztet, Simon összeesett. Jézus nem. Jézus tehát nem erőltette meg magát túlságosan a cipekedéssel, nem „pazarolta” az energiáját „mellékes” dolgokra. Az ő energiája kellett neki másra...

Nem volt olyan nagy dolog mindezeket nyélbe ütni. Pénzzel abban az időben is sok mindent el lehetett intézni épp úgy, mint ma... - Harminc ezüsttel, például...???

... Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul engem. - ... Az, akinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának. És a falat után akkor beméne abba a Sátán. Monda azért néki Jézus: Amit cselekszel, hamar cselekedjed. Ezt pedig senki sem érté a leűltek közül, miért mondta néki. Némelyek ugyanis hallották, mivelhogy az erszény Júdásnál vala, hogy azt mondá néki Jézus: Vedd meg, amikre szükségünk van az ünnepre; vagy hogy adjon valamit a szegényeknek. Az pedig, mihelyt a falatot elvevé, azonnal elméne; vala pedig éjszaka. Mikor azért kiment vala, monda Jézus: Most dicsőítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsőítteték benne (Jn. 13/21; 26-30).

Ez az idézet egyértelműen arra utal - Júdás nem kapta a római katonáktól a harminc ezüstöt az árulásért, hanem ő adta nekik a megrendelt megfeszítésért. Vala pedig éjszaka, amikor Júdás az erszénnyel elméne megvenni azt, „amire szükség volt” - az „éjszakával” utal a szerző arra, hogy Júdás a „Sátánhoz”, a rómaiakhoz ment, de nem önmagától, hanem Jézus utasítására! És azt is megmondja János, hogy miért küldte oda Jézus Júdást - hogy megdicsőíttessék Isten és az embernek Fia.

Miért mondja mindezt el nekünk János? - Hiúságból, sértett önérzetből. Képzeljük bele magunkat az ő helyzetébe - egy ilyen fontos és nagyszabású akciónak a rendezője, szervezője, és nem arathatja le érte a megérdemelt babérokat, nem kaphat érte tapsot, elismerést.
Mindent titokban kell neki tartani - nem mondhatja el senkinek, elmondja hát mindenkinek... És elmond ő még sok minden mást is a Bibliában...

Egy bibliamagyarázatban aprólékosan leírták, hogyan megy végbe egy keresztre feszített halála - én ezt nem részletezem, csak a lényeget írom le:

Jézus közvetlenül a halála előtt még beszélt, tehát az eszméletvesztéssel járó teljes hypovolaemiás sokkos állapot még nem állhatott be, így ez nem okozhatta közvetlenül a halálát. Halála a megszokottól, vagy „normálistól” jóval hamarabb következett be, és nem törték csontját.

Jézus valamilyen módon felkészült erre a beavatási rituáléra, a tetszhalotti állapot elérésére. Hogy milyen módon, azt persze nem tudom, de érdekes felfigyelnünk az utolsó este két idézetére a bibliából:

És menének ama helyre, amelynek Gethsemáné (Olajprés) a neve; és monda az ő tanítványainak: Üljetek le itt, amíg imádkozom. És maga mellé vevé Pétert és Jakabot és Jánost, és kezde rettegni és gyötrődni; És monda nékik: Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt és vigyázzatok. És egy kevéssé előre menvén a földre esék és imádkozék, hogy ha lehetséges múljék el tőle ez az óra. Azután visszatére és aluva találá őket, és monda Péternek: Simon, alszol? Nem bírtál egy óráig vigyázni? És ismét elmenvén imádkozék ugyanazon szavakkal szólván. Amikor pedig visszatére, ismét aluva találá őket; mert a szemeik megnehezedtek vala és nem tudták, mit feleljenek néki. Harmadszor is jöve, és monda nékik: aludjatok immár és nyugodjatok. Elég; eljött az óra; ímé az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik (Márk 14/32-35; 37; 39-42). És kimenvén méne az ő szokása szerint az Olajfák hegyére; követék pedig őt az ő tanítványai is. És ő eltávozék tőlök mintegy kőhajtásnyira; és térdre esvén imádkozék. És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek földre hullanak. És minekutána fölkelt az imádkozástól, az ő tanítványaihoz menvén, aludva találá őket a szomorúság miatt. És monda nékik: Mit alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. És mikor még beszéle, ímé sokaság jöve, melynek az méne előtte, aki Júdásnak neveztetik, egy a tizenkettő közül: és közelgete Jézushoz, hogy őt megcsókolja (Luk. 22/39-41; 43-48).

Az olaj, a kenet, a chip „üzemanyagára” utal - és az Olajprés, vagy olajfák hegye ennek a chipnek az olajával van kapcsolatban. A szentlélek „tüze” a testhőmérséklet, amellyel feltöltődik a chip, mint a mi elemeink az elektromos árammal. Jézus az olajjal a testében lévő chipet töltötte fel, amelynek hatására olyan vegyi és biológiai folyamat kezdődött el szervezetében, amellyel felkészülhetett a másnapi „meghalásra”. Erre a felkészülésre utal Jézus különös viselkedése.

Elgondolkodtató még az is, hogy Jézusnak angyal jelenék meg a mennyből, továbbá hogy egy ilyen nagy esemény közepette a tanítványok egytől egyig mind elalszanak, és még nem is csak egyszer, hanem háromszor... Sloszár József „A biblia - ami a kulisszák mögött van” című könyvében azt írja, hogy Jézus ekkor űrhajósokkal találkozott, és a tanítványok alvása is ennek a látogatásnak a következménye. Ha belegondolunk, könnyen lehetséges, hisz az egyértelmű - valami akkor ott, az utolsó estén történt, amit az apostolok nem mondanak el nyíltan, csak így körül írják. Mi meg aztán találgassunk...

Ennek a többszöri alvásnak allegorikus jelentése is van. Ez a többszöri alvás azokat a létsíkot jelenti, amit az ember a Sátán világában tölt. Az alvás a lélek holt állapotára utal. A háromszori alvás - a harmadik létsík.

De ez az olajozásos felkészülés még hamarabb kezdődött:

Mikor pedig Bethániában a poklos Simon házánál vala, amint az asztalhoz üle, egy asszony méne oda, akinél alabástrom edény vala valódi és igen drága nárdus olajjal; és eltörvén az alabástrom edényt, kitölté azt az ő fejére. ... - ... Ő ami tőle telt, azt tevé: előre megkente az én testemet a temetésre (Márk 14/3; 8).

És még egy jelenség, amely a beavatási szertartás fontos része lehetett - a kereszten, közvetlen a halál beállta előtt Jézusnak ecetet adnak. - Ecetet vagy altatószert...???

...és nem törték csontját... - „A csontja nem törhet el” - ez a parancs még az ótestamentumból való, és azt jelenti - 42 generáción keresztül nem szakadhat meg a génláncolat! A kiválasztott népnél a tiszta mag meg kell, hogy maradjon!

...a házból ki ne vigy a húsból, és csontot se törjetek össze abban (II. Móz. 12/46).

Ez az ép csont most persze arra is jó, hogy Jézus a „feltámadás” után járni tudjon. A „feltámadást” jobb ha idézőjelbe tesszük, mert Jézus nem támadt fel a halálból, mivelhogy meg sem halt. Ez a tetszhalálból való felébredés is a beavatási szertartás része... Mert miből állt a régi beavatás? „Azok, akik a beavatás útjára léptek, s akik ezen a vizsgán megfeleltek, átélték a „halál” élményét, amikor három és fél napon át kiléptek önmagukból”. És Jézus is harmadnapon halottaiból feltámada, felméne a mennyekbe... - Jézus a mennyekbe sem ment fel, hanem itt maradt a földön - nemcsak életében, de valódi halála után is -, ami azt jelenti, hogy ma is itt van.
Hogyan nézhet ki ma egy Jézus? - Hát... Az utóbbi idők Jézusa például akár még Teleki Pál is lehetne (összehasonlítási elemként)... És vele sem szakadt meg a jézusi lánc... Mert újra negyvenkét generáció kell a lélek rehabilitációjához, vagy újra felépítéséhez, az isteni manipulációtól való megszabaduláshoz...

Akkor a világ végén nem jön el Isten Jézusa hozzánk, másodszor? De, majd eljön. Egy Jézus eljön. Az Isten fiai között mindig akad egy Jézus... A valamikori Jézus nem az egyetlen személy a negyvenkét generációsok közül.

Hogyan történt konkrétan Jézus „mennybemenetele”? Érdekes dolog, hogy habár a keresztre feszítések szinte mindennaposak voltak abban az időben, mégis a Jézus keresztre feszítését sokkal nagyobb részletességgel beszélik el az apostolok, mint a mennybemenetelt, ami viszont mégiscsak ritka eseménynek számíthatott - olyannyira, hogy Máté és János apostol meg sem említi a mennybemenetelt, Márk és Lukács is csak egy-egy mondatot írnak róla:

Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára (Márk 16/19).

Kivivé pedig őket Bethániáig; és felemelvén az ő kezeit, megáldá őket. És lőn, tőlök elszakadván, felviteték a mennybe. Ők pedig imádván őt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe (Luk. 24/50-52).

A tanítványoktól „elszakadván” viteték fel a mennybe - tehát a konkrét mennybemenetelt még maguk az apostolok sem látták.

De szóljunk még egyszer a szeretett tanítványról, Mária Magdalénáról. Honnan tudjuk hogy Mária a Jézus kedvese volt? A bibliából:

... Bizony, bizony, mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul engem. A tanítványok ekkor egymásra tekintének bizonytalankodva, hogy kiről szól. Egy pedig az ő tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik vala, akit szeret vala Jézus. Int azért ennek Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az, akiről szól? Az pedig a Jézus kebelére hajolván monda néki: Uram, ki az? Felele Jézus: az, akinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának (Ján. 13/21-23).

Egy férfi kebelén nyugszik egy szeretett tanítvány. Miért lenne erkölcsösebb, ha ez a tanítvány férfi lett volna, mint az, hogy nő? Az egyházak viszont ezért vállalják inkább azt, hogy nem tudják ki a szeretett tanítvány...

Mária nem volt felesége Jézusnak. Jézus a kereszten esküdött örök hűséget Máriának:

A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás felesége, és Mária Magdaléna. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, akit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak: Imhol a te anyád! És ettől az órától magához fogadá azt az a tanítvány (Ján. 19/25-27).

A keresztre feszítés szertartása tehát egyben esküvői szertartás is volt. ...ettől az órától magához fogadá azt (a Jézus anyját) az a tanítvány - vagyis a feltámadás után Mária és Jézus egybekeltek, és együtt is laktak, ám az írások szerint ekkor már nyilvánosan együtt nemigen mutatkoztak - legalábbis a feltámadás után már hangsúlyozottan mindig csak 11 tanítvány van együtt:

A tizenegy tanítvány pedig elméne Galíleába, a hegyre, ahová Jézus rendelte vala őket (Máté 28/16). Azután, mikor asztalhoz ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségöket és keményszívűségöket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hívének (Márk 16/14). És felkelvén azon órában visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velök valának (Luk. 24/33).

Galíleába, Jézus mennybemenetelekor is csak a tizenegy tanítvány jelenik meg - de mondtuk -, János sok mindent megmond nekünk. Azt is, hogy a „szeretett tanítvány” Jézussal együtt távozott:

...És ezt mondván, szóla néki: Kövess engem! Péter pedig megfordulván látja, hogy követi az a tanítvány, akit szeret vala Jézus, aki nyugodott is ama vacsora közben az ő kebelén és mondá: Uram! Ki az, aki elárul téged? - Ezt látván Péter monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint lészen?- Monda neki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon amíg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem! - Kiméne azért e beszéd az atyafiak közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: pedig Jézus nem mondta neki, hogy nem hal meg; hanem: Ha akarom, hogy ez megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá?

A „szeretett tanítvány” követte Jézust, Jézussal együtt távozott. Nem a mennybe, hanem - és ezt már nem a Bibliából, hanem amolyan mendemondából veszem - Indiába, és sok évet töltöttek el az új hazában prófétálással, tanítással.

Jézus és Mária sok évet töltöttek el együtt Indiába - mégis, Jézuson „semmit sem fogott” India - Márián már inkább...

János nem volt jelen az utolsó vacsorán, nem személyes tanúként írja meg a történteket, hanem másodkézből:

Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és aki megírta ezeket; és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele igaz (Ján. 21/24).

Ezeket a dolgokat Mária bizonyára már Indiából írta Jánosnak... Ezzel a bizonyságtétellel azonban majd még egyszer találkozni fogunk...

János az evangéliumában azt is bevallja, hogy a halál után nem a mennyországba, az Istenhez kerülsz, hanem oda, „ahová nem akarnál” kerülni:

Bizony, bizony, mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod (21/18).

A TESTAMENTUMOK UTÓSZAVA:

U T Ó S Z Ó

Azt írja egy meghitt ismerős - „Kicsit ijesztő azért a könyvedből olvasni a tényeket, ráadásul, hogy bibliarészletekkel támasztasz alá minden állítást... Néha megijedek a gondolattól, hogy mi van, ha neked van igazad...”

Amit én írok, meggyőződésből írom - de azt én is tudom, hogy ezek a dolgok egyszeri olvasásra nem lehetnek meggyőzőek mások számára. Nem úgy működik az, hogy te egyszer hallasz valakitől valamit, és azt te mindjárt kritikátlanul beépíted. Annak így még semmi súlya és hitele nincs - a beépítéshez és elfogadáshoz ismeretek mellett ismétlés, tapasztalat és idő kell.

Az Édenkertben volt Istenünk - és ezt akkor, ott, meg is tapasztaltuk. Most, a földön, a Sátán országában nincsen - de Isten gondoskodik róla, hogy ez ne jusson tudomásunkra, hogy ne tapasztaljuk meg, hogy nélküle is élhetünk. Ez a végleges kudarcát jelentené - ezért igyekszik minden áron elhitetni veled, hogy ő van.

Én is elhittem, csak sajnos elég szerencsétlen természetem van - maximalista vagyok. Ez nálam annyit jelent, amit nem tudok, ami nem érdekel, amihez nincs kedvem, tehetségem, azt maximálisan mellőzöm, amennyire csak lehet. Ami viszont érdekel, azzal maximálisan foglalkozom. Így járt velem az Isten is - örök szövetséget akartam vele kötni, ezért akartam megismerni, de aki Istent (meg Nóét) akarja megismerni, „lemezteleníteni”, az Khámmá, átkozottá válik...

De megmondom őszintén - az Istent megtagadni nem is olyan könnyű. Amikor már sokadszorra győződtem meg Isten igazi arcáról, és amikor végleg tudatosodott bennem - elválnak utjaink, valami kegyetlen pszichikai állapotba kerültem.
Fájt a lelkem, mázsás súly nehezedett rá - az árvaság, a „sehová sem tartozás” súlya terhelte. Aztán meg úgy éreztem magam, mint akit kilőttek a világűrbe, és most ott lebegek a semmiben... Időbe telt, míg kissé felocsúdtam (talán 2-3 hét), és szinte lopakodva sompolyogtam „vissza” a földre, attól félve - vajon most ott mi van, és vajon hogyan tovább...?
Aztán meglepődve néztem szét magam körül - minden a régi, nem változott semmi, Isten sem csapott haragjában agyon - és lassan hozzáfogtam a tudatos „istennélküli” életem tapasztalatszerzéseihez.
És még azt is meg kell mondanom - Isten elvesztésének tragédiáját sajnos még most sem hevertem ki egészen. Időnként még ma is érzem hiányát, mint az a gyermek, aki elvesztette gondos szüleit. Nem olyan könnyű egy árva gyermek sorsa... Tudod te is tapasztalatból: nemcsak a szülő, de még egy jóbarát, vagy jóbarátnak hitt személy elvesztése is fáj - hát akkor az Isten elvesztése, aki mindenünk (volt) egy személyben...?

Állok az ablaknál, előttünk füves terület, nagy fákkal, és elmerengek ezen az istenvesztésen. A konyhaablakkal szemben van a másik ház balkonos szobája, a balkon-ajtó kissé megdőlve, a függöny elhúzva, és odabiggyesztve a kalitkás madár. Hogy milyen megfontolásból nem tárják ki rá az ajtót sarkig, nem tudom - nem vagyok madárismerő.
Most nyár van, meleg, de közben jön egy frissítő zápor, ami után újra süt a nap... A fák madarainak hangos csicsergése összhangban van a felüdült természettel... Hogy a kalitkás madár mit érzékelt a forróságból, a frissítő záporból a megdőlt ajtón keresztül - nem tudom. Lehet, hogy a gazdája tudja...
De azt tudom - ez a madár biztonságban van, Édenkertben. Semmi gondja-baja, nem éhezik, nem fázik - gondoskodnak róla. Jó lehet neki...

Egy ismerősömnek is van kalitkás madara, ő mondja - az ő madara kalitkában is született, ez nem ismeri a kinti világot. Egyedül élte le az életét, de sokat énekelt. Most már ritkán énekel, megöregedett. - Miért nem engeded ki? - Ezt? Ezt nem lehet kiengedni. Ez kint elpusztulna, ez kint életképtelen...

Mi is majdnem ilyen kalitkás madarak voltunk az Éden után - de mi nem pusztultunk el, mi megmaradtunk. Talán mert nem ott „öregedtünk” meg... Megmaradtunk - és megmaradunk a végidőkben is, a prófétálások, sötét jóslatok, dörgető fenyegetések ellenére is, mert mi addigra tökéletesen életképesek leszünk, nem kalitkás, hanem fákon csicsergő madarak. És addigra az istenvesztést is kiheverjük. Isten engem úgy „segéljen”...

Itt akkor most el is búcsúzunk a kedves Olvasótól azzal, hogy a könyv másik két részében már az új életem tapasztalatait adom át bizonyítékul - Isten nélkül is lehet élni - jól élni, boldogan élni. Szabadon! Aki szereti a szabadságot, próbálja ki!

Banitz-Podolszki Júlia

A könyv megrendelhető itt: kiring@letkutatas.hu