|
|
 |
MAGYAR JELLEM
2010.08.12. 06:09
>Szerinted mi specifikusan magyar jellem?í
Inkább majd arról írok, mi volt a specifikusan magyar jellem. Mert azért az idők folyamán már tényleg sokat keveredtünk, ráadásul olyasmit is beépíthetünk magunkba, ami sosem volt bennünk.
Először is azt volna jó tudni, ki is az a „magyar” ember, mert hogy nem mindig volt a magyarnak magyar a neve. Hajlok arra, hogy a magyar elnevezés a mágia, mágus szóból ered, és egy naprendszerről, de nem egy bolygóról jöttünk, így a magyar nép sem éppen egységes jellemű. E tekintetben a legközismertebb a Szíriusz (Kis Kutya, Nagy Kutya, Sánta Kutya - ezekbe nem is tudok belemenni, a csillagászat nem az erősségem), de ott van még az Orion (Három Kaszás), a Plejádok, azaz a Fiastyúk, a Nemezis, és bizonyára még ettől sokkal több.
Tehát a magyarok-mágusok a Szíriuszi Naprendszer különböző bolygóiról származnak, és különböző jelleműek is.
1. A Szíriusziak nagyon jó közösségből jöttek. Nyitottak, őszinték, hátsó gondolat és szándék nélkül, nem kellett egymástól tartani, hogy valaki valakit kihasznál, átejt, becsap. Érthető, hogy a Földön így ők váltak a legnaivabbakká, legkihasználhatóbbakká, ők isszák meg legjobban a levét annak, hogy elhagyták származási helyüket.
2. Nem uralkodó-típusok, meghagyják egymás szabadságát, amiből aztán az következik, hogy nem is féltik a magukét, hisz ott nincs miért félteni.
Ebből (is) lett aztán gubanc itt a Földön! Ha hazánkat leigázta egy ország, mindig akadt másik, aki segítségünkre sietett, és mi elfogadtuk a segítséget. Csakhogy a segítség ára úgyszintén a szabadságunk volt, mert nem önzetlen volt a segítség, ahogyan mi számítottunk rá a jó öreg szíriuszi szokás szerint. Ezért mondják ránk, hogy megbízhatatlanok, meg rebellisek vagyunk, először belemegyünk a dolgokba, utána meg mindjárt lázadozunk, kapálódzunk, nem adjuk be a derekunkat. Ha már veszett a fejsze, nem adjuk a nyelét!
3. Nem anyagiasak olyan ételemben, hogy harácsolnának, mert otthon erre nem volt szükségük. Magától értetődően használták, de nem kihasználták a saját, és egymás javaikat, felesleges lett volna a harácsolás.
Egyénileg is elég ügye-fogyott a szíriuszi beállítottságú ember a Földön képességei ellenére is, és nem viszi túl sokra, nem érvényesül eléggé a sok gátló tényező miatt - tisztelet a kivételnek.
Innen származnak a Nap/Hold Isten, Nannar/Sinn, és társa, Nanna/Ningal.
Az orioni lény jóindulatú, de nem naiv, talpraesett, ügyes, pörgős, az idejöttek közül neki a legjobb a Földön, kevésbé tudják kihasználni, mint a szíriusziakat. Őket jóval kevesebbé lehet gátolni is, mint a szíriusziakat. A legjobb orionos beállítottságúnak lenni. Innen származik Ninmah, aki az orvoscsoport vezetőjeként jött le a Földre, és vele Ninurta, azaz Nimród, aki Ninmah fiaként jött.
Mária, az úgynevezett Jézus anyja, a Nemezisről származik, Mária Magdolna a Sánta Katáról.
Pap Gábor a Plejádokról származtatja a magyarokat, valószínűleg, az érzései alapján, a Plejádokról származik.
Ezek a Szíriuszról jött tiszta mágusok, de vannak közöttünk kevert lények is. Anu, a nibirui Isten egyik fia, Enki, szíriuszi nőtől származik, tehát ő félig nibirui, félig szíriuszi. Rá és utódaira nem mondhatjuk, hogy félig mágusok, mert nekik is megvannak a képességeik, de mondhatjuk rájuk, hogy félig magyarok. Ügyesek, találékonyak, viszont kicsit lusták, mint az atyjuk.....
Köztudott, hogy Enlil, Anu másik fia, aki tiszta nibirui származású, ellenezte a tudatos emberi lény teremtését, amit viszont Enki szorgalmazott. Enkinek nem volt kedve dolgozni, de ahhoz, hogy a teremtményei végezzék a munkát, értelmet is kellett nekik adnia. Enlil az élő robot híve volt, megelégedett volna olyan lényekkel, akik parancsot teljesítenek.
Enki miatt azonban Enlil is kénytelen volt változtatni a tervén. Ő nem új lényeket teremtett, hanem kiválasztott egy népet, és génkorrekcióval tette őket értelmessé. Az értelem nélküli népeket vegyítette az értelmesekkel - ilyen volt például az egyiptomi bevonulás, majd kivonulás, szétszórta a világban, majd újra összegyűjtötte a választott népét, akik közben külső-belső hatásra értelmesedtek, gyarapodtak tudásban, gyarapodtak anyagiakban, mint az Atyjuk.
Enki egyeduralomra tör égen-földön, a választott népe pedig mindenben követi Istenét.
Lehet, hogy ezek a gondolatok nem mindenben pontosak, és főleg nem elégségesek, de semmiképpen nem alaptalanok.
|
|